4.rész

Nagyon meglepett, hogy Diego szerelmet vallott nekem. Legszívesebben rögtön a karajai közé vetettem volna magamat. De ott volt az a bizonyos "DE" ez pedig Diego életkora volt. Az emberek nem fogadnák el a kapcsolatunkat, szóval jobb ha ez az egész el sem kezdődik.
- Diego, figyelj én nem hiszem...
- Mit nem hiszel Angie? Hisz nagyon tetszel nekem és látom, hogy én is neked! Csak egy okot mondj, amiért nem működhetne ez az egész közöttünk!
- Nekem van barátom! - ekkorát még sose hazudtam, de muszáj volt valahogy lekoptassam őt. Nem tudom, hogy megérné-e ez az egész.
- Tényleg? Akkor inkább felejtsd el amit mondtam.
- Diego, figyelj...
- Nem, ne aggódj, nem akarok belerondítani a kapcsolatotokba. Egyébként tudnál beszélni Frannal? Az apám meghívta ma vacsorára és mivel te úgy is jóban vagy vele, gondoltam szólhatnál neki.
- Mért nem te beszélsz vele?
- Én most inkább megyek! - se szó se beszéd ott hagyott engem. Talán megbántottam őt azzal amit mondtam? Nos tény, hogy nem vagyok büszke arra, hogy hazudtam, de nem volt más választásom. Végül megtettem amire Diego kért és beszéltem Frannal.
- Szia Fran, Diego itt járt és megkért,hogy szóljak neked, az apja meghívott ma vacsorázni téged!
- Tényleg? Ezt alig hiszem el. Azt hiszem jó úton haladok afelé, hogy együtt lehessek vele. Köszönöm, hogy szóltál róla Angie! Ha vége a munkának, akkor azonnal megyek készülődni!
- Na és Marco-val mi lesz?
- Vele már haldoklik a dolog, szóval azt hiszem szakítanom kellene vele! - erre már inkább nem válaszoltam. Persze annak örültem, hogy Fran ennyire boldog, de én is nagyon szívesen mentem volna el Diego-val vacsorázni. Viszont sikerült mindent elbaltáznom, szóval azt hiszem nincs rá sok esély arra, hogy Diego és én valaha is együtt vacsorázunk majd.

Violetta Castillo

Fárasztó volt a munka, ez tény is való. Az is tény, hogy elég fiatal vagyok még, hogy egy ilyen helyen dolgozzak, de mivel az apám úgy kezel, mintha még mindig öt éves lennék, így muszáj valahogy bizonyítanom. Tudom, sokan azt gondolják, hogy minek dolgozni, ha az ember apja milliomos üzletember, de ez számomra nem vita tárgya. Szeretem csinálni ezt és a barátaimmal is tölthetek egy kis időt. Mindenkit nagyon szeretek, de Angie különösen közel áll hozzám. Mintha egy rokonom lenne, vagy valami hasonló. Munka után egyből haza kellett mennem. Az apámmal és a mostohámmal Jade-el élek együtt. Bevallom, őt nem igazán kedvelem. Túlságosan próbál a kedvemben járni, pedig én ezt nagyon nem szeretném. Az anyám 10 éves koromban halt meg, azóta nem tudtam senkivel sem elképzelni apámat, főleg nem vele. A legszebb az egészben az, hogy Jade gyereket vár az apámtól. Bár örülök, hogy kistestvérem lesz, de annak nem, hogy Jade lesz az anyja. Hazafelé menet elhaladtam a park mellett, ahová régen elég sokat jártunk. Az egyik fa irányában azonban egy csodálatos dallamot hallottam meg, egy még csodásabb hanggal. Közelebb mentem és akkor vettem észre, hogy egy együttessel van dolgom. Az énekes elképesztően jól nézett ki: Barna, belőtt haj és zöld szempár. Egyszerűen tökéletes volt. Nem tudtam arra a pár perce nem rá koncentrálni. A dal végén megtapsoltam őket.

- Srácok, nagyon klassz ez a dal!

- Te meg ki vagy és mit keresel itt? - nézett a szemembe az énekes, mire teljesen elolvadtam.

- Én csak...

- Violetta, hogy kerülsz ide?

- Federico? Te is benne vagy ebben az együttesben? - meglepett, hogy Fran bátya is az együttes tagja. Viszont szerintem ez tök király dolog.

- Én csak meghallgattam a dalotokat és nagyon tetszett. Egyébként a nevem Violetta Castillo! - néztem rá ismét az énekesre.

- A nevem león és amint látod, épp próbálunk! Fede, te ismered a csajt?

- Igen, ő a húgom barátnője. Violetta, jobb lenne ha most inkább hazamennél!

- Igen, igazad van. Akkor sziasztok! - elköszöntem tőlük és hazamentem. Otthon már várt engem az apám és Jade.

- Kislányom, hol voltál? Azt hittem már sosem jössz haza!

- Csak bent kellett még maradnom, de ne aggódj nem történt semmi. Ha nem bánjátok, én most felmegyek a szobámba!

- Vilu csak még egy szóra. Most voltunk az orvosnál és úgy tűnik kisöcséd fog születni!

- Ez remek hír, de tényleg! - örültem neki hisz mégi csak az én testvérem lesz. Már készültem volna felmenni a szobámba, de a csengő megállított. Kinyitottam az ajtót és az az ember állt velem szemben, akire a legkevésbé számítottam.

- Te meg mit csinálsz itt?

3.rész

Diego Hernandez

Nagyon meglepődtem, mikor megláttam Francesca-t. Nem gondoltam volna, hogy ilyen körülmények között fogok újra találkozni vele. Mindenesetre örültem, hogy megint láthattam őt. Francesca igazán szép lány. Mégis aminek a legjobban örültem, hogy ismeri Angie-t. Rajta keresztül talán több dolgot tudhatok meg róla. Bevallom nagyon érdekel Angie, de félek apám nem fogadná el, hogy vele akarok járni, mert túl idősnek tartaná hozzám.

- Fran, Diego a bátyám. Diego, ő itt Francesca! Csak nem rég botlottunk egymásba! - szóval az öcsém már megint bajba került? Ez mondjuk nem nagy újdonság nála.
- Nagyon örvendek, Francesca - kezet fogtam vele és rákacsintottam, ő pedig elnevette magát.
- Csak azt ne mondjátok, hogy már ismeritek egymást? - az öcsém arca falfehér lett. Belőlünk pedig még jobban előtört a nevetés. Nagyon szórakoztató volt így látni őt.
- Fiúk, mi ez a hangzavar? - kérdezte az apánk, akit láthatóan épp a délutáni csendes pihenőből zavartunk fel.
- Semmi apa, csak Alex már megint bajt hozott a fejére!
- Nem, igazából az én hibám uram! Nem figyeltem és nekimentem a fiának! - Francesca olyan vörös lett, mint a rák. Szerintem nem túl gyakran kerül ilyen kínos helyzetekbe.
- Ugyan már, nem kell szabadkoznod, a fiammal nem egyszer történt már ilyen. A nevem Nicolas Hernandez, nagyon örvendek!
- Francesca Gavilan, én is örvendek! Még egyszer sajnálom, ami történt. Azt hiszem, én megyek is, nem akarok zavarni!
- Ugyan már, szeretném ha maradnál! Ne érezd magad kényelmetlenül emiatt!
- Nem dehogyis, csak tudja a bátyám biztos már aggódik miatta, szóval jobb lenne ha most inkább mennék!
- Megértem, de ragaszkodok hozzá, hogy legközelebb nálunk vacsorázz! ebbe Francesca végül belement, én pedig úgy döntöttem hazakísérem őt. Francesca valóban egy hihetetlen csaj, erről magam is megbizonyosodtam. Miközben sétáltunk, az életéről faggattam őt. Elmesélte, hogy a bátyával él együtt egy kisebb lakásban. Ő egyébként egy banda gitárosa, ami szerintem tök klassz. Én is imádom a zenét és minden vágyam, hogy egy együttesben zenélhessek.
- Na és mond csak, van valakid? - kérdeztem kissé bizonytalanul.
- Miért kérdezed? Egyébként van és Marco-nak hívják!
- Marco? Mármint Marco Tavelli?
- Igen, ő az. Csak nem ismered?
- De igen, ő a legjobb barátom. Hihetetlen, hogy pont a legjobb haverom barátnőjével találkoztam!
- Akkor Marco nem is mesélt rólam?
- Azt említette, hogy van egy szép lány akivel randizik, de mást nem mondott rólad! - látszott, hogy ez nagyon rosszul esett neki, ezért igyekeztem elterelni a figyelmét. - Nem is értem,miért nem beszélt rólad, hisz te egy fantasztikus csaj vagy Francesca!
- Komolyan mondod? - úgy tűnt nagyon meghatotta amit mondtam neki. Valóban nem értettem Marco-t. Sosem említette, hogy lenne barátnője, mintha szégyellné Francesca-t valami miatt.
- Megjöttünk, ez lenne az a ház! - mutatott Francesca egy kissé lepukkant épületre. Talán ez lenne az oka, amiért Marco sosem beszélt róla?
- Francesca, tényleg nagyon örülök, hogy megismerhettelek. Remélem lesz még alkalmunk jobban megismerni egymást!
- Annak én is nagyon örülnék, Diego! - nyomott egy puszit az arcomra, majd elköszönt tőlem.

Angeles Saramego

Másnap kicsit félve mentem be dolgozni. Nem tudtam,hogy Fran haragszik-e még rám, vagy már enyhült a dühe. Tény, hogy nem kellett volna így beszélnem vele, elvégre ilyen bárkivel megeshet. A lányok már szokásosan előbb ott voltak és nagyon pusmogtak valamin.

- Képzeljétek, azt is mondta, hogy fantasztikus vagyok és nem érti Marco miért nem beszélt még rólam!

- Miről van szó? - kapcsolódtam be a beszélgetésbe.

- Fran már kora reggel óta, csak a Diego nevű srácról tud beszélni.

- Miért, csak nem történt vele valami?

- Angie, képzeld találkoztam vele újra. Véletlenül nekimentem egy Alex nevű fiúnak, akinek miattam sérült meg a lába és mikor hazakísértem, kiderült, hogy Diego öccse, el tudod ezt hinni? Ráadásul az apja is nagyon rendes volt velem és meghívott magukhoz vacsorázni is! - látszott, hogy nagyon boldog én pedig nem akartam elvenni a kedvét. Talán jobb is, hogy Francesca tetszik neki és én nem. Így nem kell bűntudatot éreznem. Végül az emlegetett szamár is megérkezett.
- Angie, muszáj beszélnem veled!
- Velem? Nem inkább Francesca-val? Elvégre tegnap nagyon élvezted a társaságát, vagy tévedek?
- Ezt meg honnan tudod?
- Számít az? Menj épp rólad áradozik a lányoknak!
- Nem Angie! Francesca valóban egy fantasztikus lány, de az aki nekem tetszik, az te vagy. Mióta tegnap megláttalak, csak te jársz a fejemben!
- Ez nem olyan egyszerű Diego. Tudod, nekem van barátom! - csúszott ki a számon. Azt hiszem ezzel el fogom vágni magam nála, de azt hiszem mégis ez lesz a legjobb.

2.rész

A Diego nevű srác és én csak bámultuk egymást, miközben egyikünk sem szólt semmit. Tudtam, hogy ez nem helyes, elvégre Diego jóval fiatalabb nálam. Korban sokkal jobban passzolna inkább Violettáékhoz. Sajnos a szép pillanatba, Francesca mászott bele.
- Szia, új vagy itt? Csak még sosem láttalak erre! - a szempilláit is megrebegtette közben. Látszott rajta, hogy nagyon tetszik neki Diego. Egyáltalán nem értettem őt. Lehet, hogy idős vagyok, de tuti nem néznék más pasira, ha járnék valakivel.
- Igen, most vagyok itt először, de biztos, hogy nem utoljára. - rám nézett, mire kis híján elájultam. Francesca viszont csak fújta tovább a magáét.
- Egyébként a nevem Francesca, de nyugodtan hívhatsz Frannak is.
- Nagyon örülök Fran! Szóval te is itt dolgozol?
- Igen, mi itt mind pincérnők vagyunk! - mutatott a többiekre, akik épp miattunk voltak lemaradva. Na ennyit arról, hogy én vagyok a hónap dolgozója!
- Akkor nem is zavarlak titeket, még a végén miattam rúgnak ki titeket és azt nem szeretném.
- És mi lesz a folttal? - kérdeztem vissza.
- Majd bedobom a mosógépbe! - elnevette magát és kisétált a kávézóból.
- Mi volt ez? Csak nem tetszik neked Diego? - nézett rám kíváncsian Francesca.
- Fran, inkább térjünk vissza a munkához, különben Roberto tényleg kihajít minket! - igyekeztem kitérni a válaszadás elől. Visszatértünk a munkához és igyekeztünk behozni a lemaradást. Bár azt reméltem ez a nap az én napom lesz, de mindig tévedhet az ember. Nem elég, hogy megismerkedtem Diego-val, aki nagyon tetszik nekem, de túl fiatal hozzám, ennek tetejében még az egyik barátnőmet is sikerült megbántanom. A munkaidő letelte után inkább egyből hazamentem. Nem akartam újabb kellemetlen meglepetést.

Francesca Gavilan

A lányok már mind elmentek, csak Violetta és én maradtunk. Ő az egyik legjobb barátnőm, másnak nem is önthettem ki a lelkemet.

- Angie olyan hamar elment. Szerinted azt gondolhatta, hogy haragszom rá?

- Hát barátnőm, elég mérgesen néztél rá, mikor felhozta a Marco dolgot! - na igen, ez igaz. Bár tény, hogy igaza volt. Marco a pasim, de már rég nem úgy működünk, ahogy kéne. Igazából, gondolkodtam is már azon, hogy szakítok vele.

- Vilu, nem baj ha most neked kell bezárnod? Sietnem kell haza, mert Federico meg fog ölni!

- Persze, menj csak és Fede-t puszilom! - megöleltem Vilut és siettem haza. A bátyámmal Federico-val együtt élek egy kis bérházban. Az apánk gazdag ember, de mi szerettünk volna függetlenek lenni, ezért költöztünk el. Ő sokkal több nekem, mint egy egyszerű testvér. Szinte olyan, mintha az apám lenne. Annyira el voltam veszve a gondolataimban, hogy nem vettem észre mikor nekiütköztem egy fiúnak.

- Jaj, nem esett bajod? - kérdeztem a földön fekvő fiútól.

- Nem, bár eléggé fáj a lábam! - a bokáját masszírozta, én pedig felsegítettem a földről.

- Ne haragudj, rám. Esetleg hazakísérhetlek!

- Azt hiszem, az most jó lenne! - át dobtam az egyik kezét a vállamon, majd elindultunk.

- Nagyon fáj?

- Nyugi, majd elmúlik. Egyébként Alex vagyok!

- Francesca, de hívhatsz Frannak is! - elmosolyodtam, amit ő viszonzott is. Nem volt hosszú az út, viszonylag hamar odaértünk. Egy elég tágas és láthatóan elég elegáns házhoz értünk. 

- Nos, megjöttünk. Köszönöm, hogy hazakísértél!

- Ugyan, ez volt a legkevesebb amit tehettem! Esetleg segíthetek még valamiben?

- Ha bekisérnél, azt nagyon megköszönném! - bólintottam és megnyomtam csengőt. Ám amikor kinyílt az ajtó, alaposan meglepődtem.

- Te itt? - kérdeztük egyszerre. Az ajtót ugyanis Diego nyitotta ki. Úgy tűnik a sors is azt akarja, hogy mi ketten egymás közelében legyünk.