12.rész

 Violetta

Szomorúan, vörösre dagadt szemekkel sétáltam a hideg szélben, ami felszárította a könnyeimet. Szörnyű, hogy az apám ennyire nem képes engem megérteni és még mindig úgy bánik velem, mint egy óvodással. Pedig én nem akarok semmi mást, csak Leónnal lenni, olyan nagy kérés ez. Már egy jó ideje sétáltam, mikor megláttam a szerelmemet. León rögtön odasietett hozzám és szorosan a karjába zárt.

- Mi a baj drágám? Tudod, hogy mennyire utálom mikor sírni látlak! - Aggódva pillantott rám, én pedig igyekeztem erőt venni magamon. Nem akartam, hogy aggódjon.

- Csak az apám. Nem értem miért akar elválasztani tőled León. Hisz mi semmi rosszat nem csinálunk, ugye?

- Hát persze, hogy nem szerelmem. Ne aggódj, előbb vagy utóbb az apád is rájön, hogy nem helyes amit tesz. Addig is tegyünk úgy ahogyan azt ő mondta és meglátod, minden rendben lesz. - Bíztam benne, hogy úgy lesz ahogy León mondta és az apám tényleg megenyhül egy nap.

Angie

Épp az asztalokat takarítottam, mikor megérkezett Francesca fülig érő mosollyal az arcán. Ezek szerint jól sikerülhetett a randija Diegoval. Én még mindig tartottam tőle, hogy Fran rájön a dologra, vagy ami még rosszabb Diego esetleg beleszeret és akkor összetöri a szívemet. Tudom, hogy önzőnek tűnök, de nem akarom, hogy vége legyen közöttünk a dolgoknak. Miután Fran mindannyiunkat még engem is megölelt, körbeültük és a lányok a randiról faggatták őt.

- Na mesélj barátnőm, milyen volt az a híres első randi? - kérdezte kíváncsian Camila.

- Jó volt. Diego igazi úriember volt és beszélgettünk is. - hallatszott a hangján, hogy nem igazán szeretne erről beszélni. Akkor ezek szerint a randi mégsem úgy sült el, ahogyan azt mi mindannyian elképzeltük? Remélem Diego nem bántotta őt meg, különben kitekerem a nyakát. Nekiláttunk a munkának és minden rendben is ment, míg meg nem érkezett Diego. Fran persze rögtön letámadta.

- Szia szerelmem, hogy vagy?

- Jól kicsim, épp téged akartalak látni! - Diego mosolya annyira igaznak tűnt és ez olyan volt, mintha egy kést döftek volna belém.

- Képzeld már szakítottam Marcoval, szóval ha tényleg komolyan gondoltad, akkor szívesen lennék a barátnőd! - Na már csak ez hiányzott. Most akkor mégis mi lesz így? Ha Diego összejön Frannal, akkor az esély hogy lebukunk, csak még nagyobb lesz.

- Igen? Ezt jó hallani. Nekem viszont most mennem kell, csak látni akartalak! - azzal Diego kisietett a kávézóból, én pedig rögtön utána. Igyekeztem észrevétlenül eltűnni a szemük elől.

- Diego várj meg! - kiáltottam utána, mire ő megfordult és átölelt.

- Hallottad igaz? Most mit csináljunk? Fran miattam még Marcoval is szakított, aki a legjobb barátom!

- Persze, hogy hallottam. Ha megtudja soha többet nem áll majd szóba velünk és összetörik a szíve. Jaj Diego, fogalmam sincs mi lesz most! - Annyira belefeledkeztünk a beszélgetésbe, hogy észre sem vettük, hogy valaki bizony meghallott minket.

- Ezt nem hiszem el! - megfordultunk és Camilát láttuk magunk előtt. Úgy tudtam, hogy úgyis le fogunk bukni, de hogy pont Francesca legjobb barátnője előtt?

- Cami, én ezt meg tudom magyarázni! - igyekeztem kitalálni valamit, de semmi sem jutott az eszembe.

- Mégis mit kell ezen magyarázni? Nem hiszem el, hogy képesek vagytok ezt tenni vele! Diegon nem csodálkozom, de te Angie Fran barátnője vagy!

- Tudom, hogy ez nem helyes, de Diegoval szeretjük egymást Camila.

- Na és mégis mire jó ez az egész játék?
- Hát mert tudtam hogy apám úgyse egyezne bele hogy agy nálam jóval idősebb nővel legyek és mivel apám kedveli Fran-t ezért jöttem össze vele. De mi tényleg nem akarjuk őt bántani, esküszöm Camila!
- Tudjátok mit? Nem beszélek erről Frannak, de nem miattatok, hanem miatta mert nem akarom, hogy szenvedjen. Viszont valamit jól jegyezzetek meg: Ha Fran csak egy könnycseppet is hullatni fog miattatok, azt nagyon meg fogjátok bánni!

11.rész

 Francesca

Miután megérkeztünk az étteremhez, egy kinti asztalnál helyet foglaltunk. Bevallom, egy kicsit ideges voltam. Még mindig nehezen hiszem el, hogy Diego tényleg engem akar. De nincs okom panaszkodni, sőt inkább örülnöm kéne, amiért végre összejött az, amire már egy ideje nagyon vágyom, ez pedig egy randi Diegoval. Igazából a randi csodás volt. Diego úriemberként viselkedett, ahogyan azt vártam is tőle. Minden tök jól ment egészen addig, míg újra elő nem hoztam az Angie témát.

- Tudod Diego, álmomban sem gondoltam volna, hogy itt leszek majd veled egy igazi randin! - elmosolyodtam, amit ő viszonzott is.

- Igen én is nagyon örülök ennek a randinak Francesca, de tényleg! - újból csak a bizonytalanságot hallottam a hangjában, de azt hiszem ezt már kezdem megszokni.

- Tudom, hogy ezt nem most kéne megkérdeznem, de tényleg tudnom kell miért hívtál el engem? Hisz hallottam amit Angienek mondtál és elég komolyan beszéltél.

- Tudom és sajnálom, de meg kell értsd hogy össze voltam zavarodva. Viszont azt tudnod kell, hogy Angie és köztem soha nem volt és nem is lesz semmi. Akárhogy is volt, már tudom hogy csak te kellesz nekem. - úgy döntöttem muszáj hinnem neki, hisz tényleg engem választott és nem őt. A randi nagy részében csak csendesen ettük a vacsoránkat, csak néha szólaltunk meg. Na jó, nem egészen ilyen első randit képzeltem el vele, de legalább minden nyugodt volt és senki sem zavart minket. A vacsora végeztével Diego hazakísért.

- Ez csodálatos este volt, köszönöm neked! - nyomtam egy puszit az arcára, mire ő egy erőltetett mosollyal válaszolt.

- Igen szerintem is az volt. De most már mennem kell! - egy gyors csókot lehelt az ajkamra, majd haza is ment. Kicsit csalódottan érkeztem haza. A bátyám még ébren volt, feltehetően engem várt.

- Na, hogy ment a randid Diegoval?

- Hát elég furán. Teljesen összezavar, egyszerűen nem értem mégis mit akar tőlem!

- Ne aggódj húgi, biztos vagyok benne, hogy Diego egy rendes srác csak kicsit össze van zavarodva.

- Lehet, hogy igazad van. Na és te, mit csináltál ma?

- Hát próbáltunk a fiúkkal, aztán a bárba mentem és elénekeltem az új dalomat az egyik barátnődnek Ludmillának.

- Neked tetszik Ludmila?

- Nos, nem tudom talán. Mindegy ez most nem számít. A lényeg, hogy jó visszajelzést kaptam és nekem ez volt a lényeg! - végül annyiban maradt a dolog, bár szerény véleményem szerint a bátyámnak bejön Ludmila.

Violetta

Egy elég kínos szituáció kellős közepén voltam. Ott volt az apám, León és én. Bár tulajdonképpen teljesen ártatlan jelenet volt, hisz León nem csinált semmi rosszat azon kívül, hogy felmászott a szobámba, ami normális esetben életveszélyes feladat tud lenni. Azért titokban reménykedtem, hogy az apám nem fújja fel nagyon a dolgot.

- Violetta, elárulnád nekem mit keres ez a fiú a szobádban?

- A neve León apa és igazából csak engem akart látni, talán ez olyan nagy bűn?

- Igen uram, tudja szeretem a lányát és csak látni akartam őt! - az apám arcáról mindent le lehetett olvasni, csak épp a megértést nem.

- Szerelem? Ugyan már Violetta még csak 16 éves, neki legfeljebb az illatos tollak, meg a színes körömlakkok lehetnek a szerelmei!

- Te most viccelsz velem apa? Mégis hogy gondolhatod, hogy ezek egy tini lány legfőbb vágyai? Csak, hogy tudd a velem egykorú lányoknak már rég van barátjuk, csak nekem nem lehet, mert olyan maradi vagy!

- Akárhogy is, ez még mindig az én házam. Mondok neked valamit León: Ha még egyszer az engedélyem nélkül jössz ide, soha többé nem láthatod Violettát, megértetted?

- Természetesen uram. Akkor én most megyek is. Szia Vilu! - gyorsan rám mosolygott aztán el is ment. Belül tomboltam a dühtől. Mégis mit gondolt az apám, hogy megálltam egy ötéves gyerek szintjén vagy mi?

- Most boldog vagy? Remélem majd kicsattansz az örömtől, amiért megint sikerült leégetned engem valaki előtt! - mérgesen karba tettem a kezem, hátha észhez tér.

- Ne légy szemtelen Violetta!

- Apa, mikor fogod végre elfogadni, hogy már nem vagyok az a pici lány akit folyton pátyolgatni engem. Már elég idős vagyok ahhoz, hogy barátom legyen aki meglátogasson engem.

- Amit mondtam megmondtam. Ha ez a fiú még egyszer idejön az engedélyem nélkül akkor soha többet nem találkozhatsz vele!